Megtapasztalások

Megtapasztalások

Újabb felismerések és rádöbbenések

Az utóbbi időben – különösen az elmúlt napokban – több mély felismerés és aha-élmény ért.

Az egyik legfontosabb dolog, amit Sebitől tanultam, és most igazán tudatosult bennem, az az, hogy valódi teljesítményt csak akkor érhetsz el, ha egy időre szinte remeteként kivonulsz a megszokott környezetedből. Én is ezt tettem az elmúlt négy évben.

Miért van erre szükség? Azért, mert nagyon szerencsés esetben is csak ritkán vesznek körül olyan emberek, akik nem próbálnak lebeszélni az ötleteidről, vagy nem akarják megmagyarázni, miért lehetetlen megvalósítani az álmaidat. Éppen ezért érdemes időnként visszavonulni, eltávolodni, hogy nyugodtan fejlődhess, alkothass és tervezhess.

Nem eredeti, én egyedi vagyok,
Kiszelektáltam azokat akik nem ide valók,
Összeszedtem minden szemetet a környezetemben,
A saját világomban, ami fölfedezetlen.

Master Siid & RADOSZaNAGY – Zen

Ugyanakkor egy másik, nemrégiben lezajlott beszélgetés egy olyan emberrel, akivel nem feltétlenül vagyunk egy hullámhosszon, rávilágított arra is, hogy egy idő után elengedhetetlen visszatérni a társadalomba. Csak a nézetek és gondolatok ütköztetése képes igazán előrevinni minket. Az elszigetelődés rövid távon szükséges és hasznos, de hosszú távon nem jelent megoldást.

A napokban megnéztük a K-Pax – A belső bolygó című filmet, ami több szempontból is elgondolkodtatott. Ajánlom mindenki figyelmébe, ahogyan a Szellemi barangolás című filmet is. Mindkettőben érdekes gondolatok ütköznek, pro és kontra. Ez az, ami hiányzik a mai világból: a normális, személyeskedés nélküli párbeszéd.

Rengeteg új felismerés, rádöbbenés és mély gondolat kavarog bennem – és azt hiszem, ezek visznek minket előre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük