Izgulok.

Izgulok.

Mint minden eddigi megjelenésem előtt, – legyen az szóló dal, közreműködés, videóklip vagy lemez – most is egy kellemes izgalom jár át, jelenleg is érzem ezt a bizsergő érzést, csak talán az amplitúdója nem akkora mint rég.
Érkezik az új lemez napokon belül s persze az elmém már kattog, sztorikat gyárt, élményeket teremt előre.

  • Izgulok kicsit, mert ismét más dolog jön, mint amit eddig megszokhattak tőlem.
  • Izgulok kicsit, mert egy átmenet folyamatának egy újabb megállójához érkezett a zenei és személyes fejlődésem miközben tudom, hogy ez sem a végső formátum – amíg élek, talán el sem érem azt – mivel folyamatos fejlesztés alatt állok, a halálom napjáig. 
  • Izgulok kicsit, hogy átjönnek-e az új dalszövegek mondanivalói a hallgatók számára és, hogy átérzik e a lemez koncepcióját illetve a régi és új dalok közti különbséget illetve fajsúlyt?

Az, hogy hány emberhez jut el, másodlagos számomra, mivel a mennyiség helyett a minőséget tartom fontosnak 2020 óta. Persze szeretném ha sok emberhez eljutna s akár egy apró gondolat szikrát gyújtana a hétköznapok fősodrában, ám annyira realisztikus is vagyok, hogy tudjam, ennek vajnyi kevés az esélye – jelen keretrendszerben és körülmények között. Azért izgulok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük