Legalábbis remélem, hogy nem csak úgy teszek néha. Igyekszem, objektíven megközelíteni a dolgokat, kritikusan gondolkodni s nem csupán az érzelmekre hagyatkozni. Nehéz mivel sokszor elvisz a lendület de olyankor kell behúzni a kéziféket. Amikor mindenki azt mondja, hogy a tégla fehér, akkor kell bekapcsolni a megkérdőjelezés rendszerét egy gombnyomással, mert attól mert egy nagy tömeg validálja a hazugságot, az még hazugság marad.
Persze ezt sem szabad túlzásba vinni, nem szabad átesni a ló másik oldalára, de nem könnyű az indulatoknak határt szabni s megálljt parancsolni.
Amikor kritikus hangvételen egy határozott, sarkos véleményt fogalmazok meg, nagyon fontos megérteni, hogy nem magával az emberrel van bajom, hanem azzal a gondolkodásmóddal amire programozva lett a közvetett illetve közvetlen környezete által, akarva vagy akár akaratlanul.
Az elején még haragudtam az emberekre, mert úgy voltam vele, hogy tudatos, intelligens lényekként az ő felelősségük átlátni a szitán, de idővel megtanultam, hogy nem ilyen egyszerű ez. Egy, hogy nem tudatosak kettő, hogy hiányos tudást birtokolnak. Legyen az tanár, takarítónő, polgármester, ügyvéd, orvos, egy bizonyos tudás birtokában csak nagyon kevesen vannak.
Ahogy ezt megértettem, egyből másképp tekintettem rájuk.
Nem mint felelősek, inkább mint áldozatokként néztem, ahogy egyet mondanak és teljesen mást cselekszenek.
