Egyre inkább látom az emberekben a programot. A nagyikban a versenyszellemet amikor az unokájukról van szó. Nagyon érdekes, meglepő és egyben félelmetes is.
Ugyanakkor viszonyítási alapként ott van az egy hónapos Krisztián gyermekem, akiben pedig látom azt, hogy milyenek voltunk mindannyian mielőtt megkaptuk volna a magunk programját. Tisztán, ártatlanul, nem megfertőzve sablonokkal, előítéletekkel.
Érdekes tapasztalás, megfigyelés, amit talán észre sem vettem volna ha 2020-ban nem találkozunk Sebivel.
Valószínűleg a karakterem formálódása, fejlődése érdekében vagy következtében – ezt még én sem tudom eldönteni, történnek velem ezek a dolgok. De ahogy látom, nem vagyok egyedül és ha jobban górcső alá vesszük rádöbbenünk, hogy ez a fajta változás egy bizonyos profilra jellemző.
Talán evolúciós folyamatunk része ez is? De miért pont 2020 ban? Miért pont akkor? Miért pont így? Elméletem van róla, de azt bővebben a könyvemben fogom kifejteni ahogyan azt is, hogy miért volt szükséges úgymond elszeparálódni az elmúlt 4 évben azoktól az emberektől akikkel addig egy közösséget alkottam.
Minden esetre, az egók harca folyamatosan tombol, egyre intenzívebben mindaddig míg a tüzek ki nem oltják egymást.
