A megosztottság illúziója: A boxring metaforája.

A megosztottság illúziója: A boxring metaforája.

Ez egy óriási probléma, a már eddig felsoroltak mellet(azok akik olvassák a blogot tudják), hogy abban a pillanatban amint nem értesz egyet valaki nézeteivel, azonnal belöknek az ellentétes sarokba, rád aggatva különféle címkéket. 

Ez történt az elmúlt években, de a legnagyobb fokozatba 2020-ban kapcsoltak ezen folyamatok, ezáltal mesterségesen megteremtve egy olyan halmazt, amire a szélsőséges címkét ragasztották, amibe aztán mindenkit be lehet dobni mint egy papírgalacsint akik nem értenek egyet egy-egy ideológiával vagy régi dogmával.

Az oszd meg és uralkodj stratégiája
Hogy jobban érthetővé tegyem, képzeljetek el egy boxringet. (Bár ez talán nem a legjobb példa, mégis jól szemlélteti a helyzetet.) A piros sarokban áll az egyik versenyző, a kék sarokban pedig a másik. Ez a földünk jelenlegi állapota: két élesen elkülönülő pólus, amelyek egymással szemben állnak.

Mi van azokkal, akik nem akarnak sarokba szorulni?
Sokan vannak, akik egyik sarokhoz sem akarnak tartozni. Ők látják, hogy mindkét oldalnak megvannak a maga jó ötletei és értékei, csak más perspektívából közelítik meg ugyanazokat a problémákat. Miért kellene az egész ringet figyelmen kívül hagyni, és egyetlen sarokba szorulva mutogatni a másik oldalra?

Az élet túl rövid ahhoz, hogy kizárólag egy szűk nézőpontot képviseljünk. Ehelyett meg kellene értenünk, hogy mindkét oldal hozzájárulhat a megoldásokhoz – még ha más eszközökkel is.

A beskatulyázás problémája
A másik amit megfigyeltem, hogy mindenki szerint a másik a „hülye”. Szerintem senki sem az. Az emberek különböző nézőpontokkal rendelkeznek, és ha ezek nem egyeznek, az nem jelenti azt, hogy bármelyik fél „hülye” lenne. Mégis, a társadalom azonnal beskatulyázza és felcímkézi azokat, akik nem értenek egyet.

A tudatosság új szintje
Úgy gondolom, hogy az emberek egyre nagyobb része kezd kilépni ebből a kétpólusú gondolkodásból. Már nem fogadják el, hogy egyetlen sarokhoz kelljen tartozniuk, és kezdik felismerni, hogy ez az „oszd meg és uralkodj” játszma csak időpazarlás.

Az összefogás fontossága
A megosztottság nem segít, sőt, csak hátráltat és konfliktusokat szül. A jövő kihívásai azonban globális összefogást igényelnek. Az emberiségnek közösen kell megoldást találnia az előttünk álló problémákra – legyen szó környezeti válságról, gazdasági kihívásokról vagy társadalmi egyenlőtlenségekről. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ne boxringként tekintsünk a földre.

A világ nem két sarokból áll. Az egész föld a miénk – és csak együtt érhetünk el valódi változást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük