Nem, ez a bejegyzés nem Nelly és Kelly közös daláról fog szólni, hanem generációnk egy jelentős részének mélyen nyomasztó, belső örlődéséről. Most kizárólag a mi életünkről és a közvetlen környezetünkről írok, nem világviszonylatban. Ez nagyon fontos.
Itthon vagyunk, itthon maradtunk, úgy, hogy egyik oldalon sem állunk; csupán az emberek szellemi és jellemi fejlődését tartjuk szem előtt, átlátva a politikai oldalak szűrőjén. Ahogyan anno a fiatal Orbán Viktor mondta (amikor még reménykedtek benne) – és ezt most nem szó szerint idézem –: „Ezen keretrendszeren belül lehetetlen a változás.”
Én is így látom most, ahogy anno az ifjú Skywalker… izé, O.V.
A helyzet kiéleződött, az ellentétek tapinthatóvá váltak, a közérzet puskaporos. Mindez köszönhető, többek között, az összes politikai szervezet kommunikációjának és tetteinek. Jelenleg egyetlen párt sem jelent igazi változást. Csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. A változást ezen keretrendszeren kívül kell keresni, mivel gyökeres átalakulásra van szükség, mégpedig mihamarabb.
Az idősebb korosztály nagy részének gondolkodását nem lehet megváltoztatni. Számukra elegendő egy-egy koncert, egy kirándulás, egy leaszfaltozott utca (amit aztán feltörnek), és a propaganda lapok olvasása – tisztelet a kivételnek.
A középkorúak nagy része külföldön él, míg egy kisebb része érdekből fenntartja a rendszert,(vagy csak reménykedik, hogy a kegyeltje lesz) s bár már nekik is elegük van belőle, beleegyeznek abba, hogy csak rosszabb ne legyen – miközben minden egyre rosszabb.
A fiatalok átlátnak a szitán, de legtöbbjük, amint teheti, elhagyja a várost egy másik ország vagy egy másik város iskolája kedvéért.
Akik itthon maradtunk, látjuk, hogy az egész rendszer egy ismétlődő ciklus, egy körforgás, amelyből a többség nem akar kilépni, mert kényelmes számára a fenti okok miatt. Bennünk azonban ott a dilemma.
Gyakran gondoljuk, hogy „ha így szeretnétek élni, hajrá, elmegyünk mi is, ahogyan a generációnk többsége, és itt hagyjuk a szüleinket, akik nagyrészt e rendszer fenntartói.” De ha mi is elmegyünk, mi lesz velük? Néha azt gondolom, megérdemelnék, máskor meg úgy érzem, hogy ők is csupán áldozatok.
Dilemma.
