Nem véletlenül használom a „bábszínház” szót a megszokott „színház” helyett; meggyőződésem ugyanis, hogy ahhoz, hogy valódi „színház” legyen, megfelelő színészek kellenének. Azonban minél jobban belemerülök és elemzem a helyzetet, annál inkább rá kell jönnöm, hogy ez a feltétel nem áll fenn. Itt sajnos nem képzett színészekről van szó, mert akkor sokkal színesebb lenne ez az előadás.
Itt bábok vannak, akiket akaratukon kívül irányítanak, miközben ők meg vannak győződve a szabad akarat szentségéről. Szomorú látni, hogy éppen ez a külső irányítás okoz ennyi frusztrációt a „szereplőkben” – hiszen tetteik, amelyeket kívülről mozgatnak, teljesen ellentétesek azzal, ami belülről hajtja őket.
