Szabadságon vagyok – bár ez eddig nem jelentett túl sokat, mert talán még többet pörgünk, mint a „szürke hétköznapokban”. Persze túlzok egy kicsit, mert sok olyan dolgot sikerült végre megvalósítanunk, amit már régóta halogatunk. Például a virágok tavaszi kiköltöztetése a balkonra (igen, tudom, augusztus eleje van), vagy a házi stúdió összeszerelése, amelynek alkatrészei május óta csak porosodtak a dobozban.

A bátyámmal is sikerült végre időpontot egyeztetni, csak egyetlen bökkenő volt: hiányzott a nyomtató kábel, ami a külső hangkártyához kellett. Írtam is Jámbor Laci barátomnak, és elindultam a kábelért. Azt hittem, gyors menet lesz.

Ahogy elindultam, hétköznap délután 14 óra körül – amikor amúgy ritkán vagyok a városban –, megdöbbenve tapasztaltam, milyen arcokkal van tele a központ. Volt például egy különösen furcsa figura: rózsaszín fürdőköpenyben, cigivel a szájában, enyhén instabil állapotban flangált fel-alá. Mintha valami bizarr Joker-film díszletei közé csöppentem volna. Ő volt a legfeltűnőbb, de rajta kívül is akadt még néhány nem mindennapi alak.

Persze lehet, hogy csak az én buborékomból nézve nem mindennapik. Lehet, hogy ez itt a normális – főleg napközben, amikor a legtöbb „normális” ember dolgozik. Már ha még van hol és van mit dolgozni.

Azért így is sikerült találkoznom rég vagy kevésbé rég látott ismerősökkel, volt kollégákkal, akikkel természetesen le is álltunk beszélgetni. Ilyenkor nehéz csak a sablon kérdések után továbbállni valami kamu ürüggyel – nálam ez általában nem működik. Így lett a tízperces útból egyórás menet… úgy nagyjából 100 méteren.

Ami meglepett, hogy akikkel összefutottam, mind hasonlóan látják a dolgokat, amik körülöttünk zajlanak. Ébredezik a társadalom. Lassan, de biztosan. És ami számomra különösen fontos: szerintem hamarosan az eddig csendben maradó meritokrata réteg is besokall a polarizált oldalak kreténségein, és végre rácsap az asztalra, hogy: „elég volt, eddig és ne tovább!”

Nagyon optimista vagyok ebből a szempontból is.

U.i.
Közben megdöbbenve olvastam a közösségi médiában, milyen kommentek születtek a volt államfő halálával kapcsolatban. Akárhogyan is vélekedünk valakiről, halottról vagy jót, vagy semmit – ez nemcsak egy régi mondás, hanem a kultúránk egyik alapvető értéke is. Jó lenne, ha erre többen emlékeznének.