Érzem, hogy ha nem írom ki magamból ezeket a gondolatokat, azok csak felgyűlnek bennem, mint egy megemésztetlen gyors kaja. Aztán csak erjednek és erjednek, közben kibocsátanak rengeteg káros anyagot, míg végül a gyomorsav – megemésztetlen táplálék híján – már a gyomorfalat kezdi el marni. És ez senkinek sem jó. Főleg nekem nem, figyelembe véve a jelenlegi egészségügyi rendszert.

De van ennek is egy másik oldala, ahogyan minden érmének.
Amikor megírom ezeket a bejegyzéseket, mindig figyelnem kell arra, hogy strukturáltan, érthetően fogalmazzak. Össze kell szednem a gondolataimat úgy, hogy ne nézzenek teljesen hülyének – miközben a visszaigazolást sem várhatom kívülről. Az sosem érkezik olyan tempóban, mint ahogyan én belül változom.
Ráadásul az elme – pontosabban az ego – az, amelynek szüksége lenne ezekre a visszajelzésekre. Hogy majd felmutathassam őket egy értekezleten, mint gyönyörű elérési számokat. Hogy ezek alapján győzzek meg néhány profitorientált üzletembert, aki éppen abban a szerepben tündököl, miközben én megpróbálom eladni az eladhatatlant.

Valljuk be: nincs is erre valódi szükség.
Fals, hamis kép.

A paradoxon mégis az, hogy valahol mégis szükséges. Mert a két szép szememért nem fognak adni sem egy kiló kenyeret, sem kifizetni a számláimat. A pelenkákról meg ne is beszéljünk.

Akkor mégis: mi ez most? Terápia vagy üzlet?

Ezt úgy írom, hogy a laptopomon nem működik a Shift gomb, és a kérdőjelet másolom-beillesztem. Eszméletlen, milyen apró technikai és pszichés akadályokkal kell megküzdenem ahhoz, hogy létrehozzak valamit, amit lehet, hogy csak egy ember olvas majd el – de az is lehet, hogy egymillió.

És mégis: nem a pénzért vagy a hírnévért írok. Sosem azért.
Ez egy belső késztetés – nem is nevezném kényszernek –, inkább hasonlít egy morzejelre, amit valaki lepittyeg egy darab papírra. Mint egy segélyhívás.

Hogy kiknek szól ez?

Nagyképűség nélkül mondom: azoknak az embereknek, akik a saját szakmájukban profik, elkötelezettek, és akikben még mindig él a jóérzés. Azoknak, akik tisztelik a meritokráciát, a becsületet, a szolidaritást – és akik képesek politikai pártokon kívül, együttműködésben látni a saját és gyermekeik jövőjét.

Részlet a szeptemberben megjelenő könyvből.