Szeretném már az elején leszögezni, hogy nem vagyok hajlandó sem meghallgatni, sem továbbadni semmiféle pletykát. Aki kizárólag pletykálni tud, azzal nagyon rövidre zárom a beszélgetést, mert nem pazarlom a drága időmet és energiámat ilyenekre. És hogy miért?

Észrevettem, hogy az emberek többsége – tisztelet a kivételnek – szinte csak másokról tud beszélni. Ki mit hallott valakiről, ki mit csinált, ki mit mondott. Ahelyett, hogy mindenki a saját dolgával törődne, „kisöpörne a maga háza táján”, inkább a másikat tárgyalja ki – mintha a szomszéd fűje mindig zöldebb lenne.

Pedig mennyivel élhetőbb lenne a társadalmunk, ha mindenki a saját problémáit elemezné őszintén és reálisan, majd meg is oldaná őket, ahelyett hogy mások életével foglalkozna. Ez sajnos egyfajta betegség – társadalmi betegség.